Skip to content Skip to footer

Maroshévíz (Toplița) turisztikai vonzerejét a várost övező érintetlen havasok és langyos gyógyvizei adják. Havasi klímája nyáron kellemes, a legnagyobb kánikulában is hűvösek az esték. Sípályálya a környék egyik leghóbiztosabb létesítménye. Építészeti öröksége hiányos, a kommunizmus évei alatt a város régi központját lebontották. Ennek ellenére maradt látnivaló: itt van Erdély egyetlen szecessziós kastélya, felkereshető a szintén ritkaságnak számító melegvizű vízesés és a fedeles hid. A távoli vendégeknek érdekes lehet betekinteni az ortodox liturgia kulisszái közé, a hetven százalékban románok lakta településen két műemlék kolostor is van. Az Urmánczy-család a helyi egyházak fő támogatója volt. 1865-ben id. Urmánczy János kezdeményezésére a régi katolikus fatemplom helyet egy új kő templomot építését kezdték el, amit 1873-ban szentelték fel. Lánya, Urmánczy Janka és férje, a szászrégeni Éltető Albert a református templomot donátorai voltak, a telket a Bánffy-család adományozta. A család egy régi házában 1914-1944-ig kórházzá alakították át. Az itt dolgozók bérének egy részét is a család biztosította. A sportéletet is támogatták az Urmánczy-család építette az első tenisz és labdarúgó pályát is. 1895‑ben fia Urmánczy Nándor, későbbi országgyűlési képviselő, létrehozta az első alkalmi helyi újságot Topliczai Híradó néven, egy évvel később saját telkét, költségén egy iskolát alapított. A helyi színházi társulat alapítása, működtetése lányához Urmánczy Ilonához köthető.

A Bánffy telep

A város turisztikai vonzereje a Maros bal partján fekvő egykori Bánffy birtokon kialakított üdülőtelep. Megszenvedte a rendszerváltás utáni restitúciós és privatizációs vitákat, de rehabilitálása elindult. 2014 nyarára a régi fürdőt, az Urmánczy fürdőhöz hasonló vízet használó, 30 méteres úszómedencével rendelkező strandot felújították. Nemrég egy egész évben működő fedett fürdőt is átadtak a Bánffy strand közelében. A több szaunás, fitnesztermes fürdő melegített csapvízzel működik.

Az Urmánczy fürdő

Maroshévíz központjában, az állomás közvetlen közelében fekszik. A Maros jobb partján, 650 m tengerszint feletti magasságon fekvő strandról a Kelemen-havasok, a Tárnica-csúcs látható. A forrásoknál 26 fokos ásványvízzel működik. A fürdőben található a környék legnagyobb, olimpiai méretű úszómedencéje (50×20 m). Igazi kuriózum a 1,40 m mély kiss pihenőmedence alján a feltörő források által melegített kavicsokkal. Két gyermekmedence van: egy kör alakú pancsoló a legkisebbek számára és egy valamivel mélyebb gyermekmedence.

Az Urmánczy fedeles híd

Az Urmánczy fedeles híd a városközponttól kb. 2,5 km-re található, a katolikus temető közelében. A gyergyói úton haladva bármelyik jobb oldali utca oda vezet. A fahíd a Maros folyón halad át, 667 tengerszint feletti magasságon, festői környezetben áll. A 19. második felében épült, egykor az Urmánczy-család földjeit kötötte össze. Régebben több ilyen híd épült, többségük elpusztul, Erdélyben csak Gyergyóremetén és a Beszterce megyei Coșbuc (Hordó) közsében áll ma ilyen építmény. Közösségi szerepük is volt: ha esett az eső ide menekültek a közeli mezőkön dolgozók, ide hozták a szénával megrakott szekereket.

A Szent Illés kolostor

A magas falakkal övezett férfikolostor a város végén, a Szászrégen felé vezető út mellett áll. 150 évesnél régebbi fatemplomát 1910-ben a közeli Gödemesterházáról költöztették át. Múzeum is működik itt. A július 20.-ki búcsú alkalmával érdemes felkeresni. Műemlék: LMI: HR-II-m-B-12989.

A Mogláni templom

Megkapó természeti környezetben, a Csíkszereda felé vezető út melletti domboldalon, egy régi zsindellyel fedett fatemplom áll. Egyes kutatások szerint a templomot Gheorghe Ştefan moldvai fejedelem felesége, Safta úrnő 1658-ban alapította, a kolostorban viszont egy 1710-es felirat utal az építési dátumra. A 19. században átalakították. Műemlék: HR-II-m-B-12990)

A melegvizű vízesés

A központhoz közel, a Maros bal partján, a vasúti sínek mellett, páratlan természeti kincsekre bukkanhatunk: itt van Erdély egyik termálvizes vízesése. A Bánffy fürdő vize itt zúdul a Marosba. A mésztufa vízesést érdekes növényvilág jellemzi, hozama a fürdő működésétől függ, amikor a vizet leeresztik, akkor bővebb a zuhatag.

A Baciu féle sípálya és lovarda

A Bánffy fürdő fennsíkján, néhány kilométerre a várostól, gyönyörű körpanorámás helyen találjuk a Baciu panziót, nyáron lovaglási, télen pedig sízési lehetőséggel
http://pensiuneabaciu.com

A kőgombák

A mogyorósi úton, a Mogyorós patak partján haladva 4 órás gyalogtúrával vagy biciklivel érjük el a látványos vulkanikus sziklákat.

A Tárnica, avagy Bánffy szőlője

Kellemes kisebb kirándulást tehetünk a Tárnica hegyre, ami a szászrégeni úthoz közel fekszik. Ez a hegy látható az Urmánczy fürdőből is. Az oldalából bányászott bazaltos andezitből épült többek között az Urmánczy kastély. A „Bánffy szőlője” név egy régi „szüreti mulatság” emlékét őrzi: mivel a szőlő nem él meg ezen a hideg vidéken, a fenyőkre aggatták a szőlőfürtöket.

Jézer tó, Rekettyés (ezer éves határ), Pietrosz csúcs

A Kelemen havasok az Erdély egyik legérintetlenebb hegyvonulata. Egyáltalán nincs kiépítve. Az úton megnézhetjük a bazaltsípokat és a büdös, kéntartalmú forrást, ami egy régi olajfúrás nyomán fakadt. A festői tengerszem, a Jézer tó a Rekettyés-tető (2021 m) csúcsa alatt fekszik. Június végén a legszebb, amikor az oldalt a rododendronok ciklámen-színbe borítják. Természetvédelmi terület. Rekettyés-tető, az 1000 éves határt jelzi, még látszik Mária Terézia útjának a nyoma. Két csúcs nevében is őrzi a régi határt: van Román és Magyar Negój (2084 m) is. A tetőről belátni az egész vulkáni krátert. A Román Negój felszíni kénbányászat áldozata lett, a távolból sárgás –narancsos fényben úszó piramisnak tűnik. A Pietrosz-csúcs (2100 m) meghódításhoz meg kell mászni a Magyar Negój meredek bérceit. Innen már csak komótos séta a csúcs.

Hegyi kerékpárutak

Maroshévíz környékén a hegyikerékpár szerelmesei négy útvonalat találnak:

Maroshévíz – Galócás Az útvonal hossza: 10.9 km, nehézségi fok: közepes
Maroshévíz – Kelemen havasok Az útvonal hossza : 40 km, nehézségi fok: nehéz
Maroshévíz – Kelemenpataka Az útvonal hossza : 20.3 km, nehézségi fok: nehéz
Maroshévíz – Tárnica Az útvonal hossza: : 12.5 km, nehézségi fok: nehéz
Maroshévíz–Mogyorós–Öreghegy Az útvonal hossza: 22 km, nehézségi fok: nehéz

http://www.salvamontharghita.ro/salvamont-harghita/ro/hu

Urmánczy Castle
HU